Dég

Dég nagy meglepetés volt a kellemes fajtából. Letértünk a főútról és végigautóztunk a nagyon hosszú falun. Amikor megláttuk a Kastély táblát lekarnyarodtunk és pár perc múlva megérkeztünk a kastély elé, hatalmas fák közé.

Éppen meg tudtuk nézni a múzeumot zárásig. Kiderült, hogy a Festetics család 1769-ben szerezte meg a területet és a kastély az 1810-es években épült. Talán a legérdekesebb adat, hogy a magyarországi szabadkőművesek bázisa is volt egy ideig, mivel az építtető Gróf Festetich Antal is a Nagyszívűség páholy tagja volt. Feltételezhető, hogy az ovális díszterem is azért a sarokra épült, hogy a lakók mindennapi élete ne zavarja a szabadkőművesek titkos tevékenysége.

Az angolpark felé eső homlokzat hasonlósága a Nemzeti-múzeumhoz nem véletlen, a tervező-építő Pollack Mihály volt. A kastélypark az egyik legszebb hazánkban, ez biztos, szigettel, fákkal és a vidám Hollandi-házzal, amelynek földszintjén tehénistálló volt, emeletén pedig egy tüdőbeteg grófné lakott. Az ammónia tartalmú istálló levegőjét és a frissen fejt tejet gyógyító hatásúnak tartották. A házhoz korábban csak csónakkal lehetett eljutni, ma már egy fehérre festett fahíd vezet a kis szigetre.

Balatonakarattya

Az augusztus 20-i hétvége vasárnapján szerettünk volna egy kicsit balatonozni, de egyben kimaradni a várható délutáni M7-es autóáradatból. A terv egy keleti parti fürdőzés volt a nap legmelegebb szakában és egy mezőségi kirándulás a késő délutánra, majd az M6-os autópályára felé kerülve vissza a fővárosba.

Balatonakarattyára esett a választásunk, teljesen véletlenszerűen, mivel sem a még szóba kerülő kenesei, sem a világosi strandolási lehetőségekről nem tudtunk semmit. Balatonfőkajár felől értünk be Akarattyára ahol nagy meglepetésemre és örömömre azonnal egy bolhapiacra bukkantunk. Csak néhány árus volt aki kitartott a tikkasztó hőségben, de a kacatok mellett voltak érdekességek és régiségek is, sok könyv, sok üveg, sok kovácsoltvas áru.

A szabadstrandra való eljutás amolyan tengerparti élmény volt, hosszú kanyargós lejtőn kellett lemennünk, egy erdős részen átkelni, a strand felett pedig egy meredek hegy magasodott.

Bélatelep

Az augusztus 20-i hosszú hétvége szombatjára egy déli parti helyet kerestünk magunknak a Balaton partján. A választás Bélatelepre esett. Én korábban nem hallottam erről a helyről, de a párom már régen kinézte magának a kedvesnek tűnő kis üdülőt, amikor Pécs és Szigliget között vonattal ingázott. Tény, hogy már a vasúállomás épülete sem szokványos, állítólag az egyik legszebb a tó partján. Ezzel nem hiszem, hogy a fürediek, révfülöpiek vagy badacsonytomajiak vitába szállnának ...

Fonyódnál tértünk le az autópályáról, egy tábla alapján balra fordultunk Bélatelep felé még a város előtt. A fürdőhely már az 1800-as évek vége óta népszerű, a fejlesztések nagy része a névadó Zichy Béla grófhoz kötődik. Valóban kedves kis hely, először egy kisebb szabadstrandot találtunk, néhány száz méterre a "központtól". Itt családias hangulatban eltöltöttünk néhány órát, majd átmentünk a nagyobb strandra, ami a vasútállomás mellett van. Útközben elhaladtunk a kemping mellett és elhatároztuk, hogy ez lesz a majdani, Balaton körüli biciklitúránk egyik állomása. Uzsonnáztunk a Sellő büfében, közvetlenül a vízparton, ami különleges élmény volt nekünk, akik az északi parthoz szoktunk, hiszen a Badacsony, a tanuhegyeket, a szigligeti vár volt a háttér a tó felett. Vicces, de passzol a helyhez, hogy a strandbüfében varrógépasztalok voltak és nem olcsó műanyag székek.

Legközelebb a bélatelepi villasort és a várhegyi kilátót is megnézzük.

Tarányi-pince

Kedvenc helyem a szent-györgy-hegyi Tarányi-pince és mellette álló kis templom. A hely autóval is könnyen megközelíthető, Hegymagas Balaton felé eső végén lehet rátérni a felfelé vezető útra. A helyi borászok szorgalmasan gondozott pincészeteit elhagyva, az emelkedőt megmászva, a kanyarokat legyűrve juthatunk fel a présházig és a mellette álló Lengyel-kápolnáig. Mindkettőt a Tóti-Lengyel család építette az 1700-as évek vége felé. Az elénk táruló panoráma a Balatonnal és a szigligeti várral tényleg páratlan.

Az első emlékem innen a nagynéném esküvője 1990-ből. A római katolikus szertartás a templomban, a lakodalom a présházban zajlott. Kisgyerekként körbe-körbe rohangáltunk a templom körül, rémtörténeteket gyártottunk a sötétben. Már világos volt, amikor haza indultunk. Mostanában sajnos nem láttam mozgolódást, akárhányszor is itt jártam. A két épület kívülről nézve szép állapotban van, de a pince környéke nagyon elhanyagolt, látszólag nem használják.

Érdemes legalább egy rövid sétát tenni a környéken. Hegymagas felé esik az Oroszlánfejes-kút mindössze néhány percnyire, az ellenkező irányban valamivel távolabbra az elhagyatott Ify-kápolna áll. Ezt a II. világháború után Ify Lajos plébános építette, aki remeteként ide vonult vissza.

Szürkemarha

Éppen a Káli-medencébe indultunk kirándulni Szigligetről, amikor a 71-es utat átszelve parkoló autókra, kíváncsi túristákra és egy villanypásztor mögött többszáz marhára lettünk figyelmesek. Nosza, mi is leparkoltunk, hogy megnézzük mit keres itt ez a rengeteg állat. A felirat tanúsága szerint a badacsonytördemici Szürkebarát és Szürkemarha napok zajlottak éppen, ebbe csöppentünk bele. A szürkemarhák nagyrésze a kerítéstől távolabb, az árnyékba húzódva legelészett vagy pihent. A borjak pirók színűek, a nagyobbak - ki hinné - szürkék.

A szürkemarhát a szocialista gazdaságban hanyagolták, én gyerekként a nyolcvanas években soha nem is hallottam, hogy létezne ilyen fajta. Először a salföldi majorban láttam. A 90-es években értékelődött fel a szerepe, amolyan hungarikum és a kergemarhakór sem fog rajtuk. A wikipedia Magyar szürke szarvasmarha szócikke a bőségesnél is hosszabb leírást tartalmaz a témáról.

Salföldről később fogok írni egy bejegyzést.